top of page

A Blythswood Románia jótékonysági szervezet: anyagilag és lelkileg segít a rászorulókon. Pozitív változást szeretne elérni a nehéz helyzetben levők életében, és ezt a célt szociális projektek működtetésével, humanitárius segélyekkel és partneri kapcsolatok révén próbálja megvalósítani. A Blythswood Románia 1995 óta működik, és része a nemzetközi Blythswood-hálózatnak.

 

A Blythswood Care szervezetet a skóciai Glasgow-ban alapították 1966-ban. A 90-es évek közepén Romániába is elkezdtek segélyszállítmányokat küldeni. Miután Kolozsváron egy keresztény csoport kapcsolatba lépett a Blythswood Care-rel, szoros baráti viszony alakult ki a skóciai és a romániai csoport között, majd 1995-ben közösen megalapították a Blythswood Karitatív Egyesületet.

 

Az évek során a skóciai Invernessből több száz teherautónyi szállítmány – ruha, élelmiszer és karácsonyi ajándékokat rejtő cipős doboz – érkezett Romániába. Minthogy ezek a segélyszállítmányok rendszerint csak rövid távon enyhítenek a szegénységben élők gondjain, a szervezet keresni kezdte a fenntartható fejlődés elérésének módját azokban a közösségekben, ahol tevékenykedett.

 

A Dániel Központ a Blythswood Románia első és legnagyobb projektje. 2000-ben indította el a Blythswood Care alapító tagja, nagytiszteletű Jackie Ross lelkész. A projekt olyan fiatalok számára jött létre, akik állami gondozásban nőttek fel. Célja a fiatalok segítése és fejlesztése, hogy saját lábukra állhassanak, és független életet éljenek. A projekt kezdete óta, több mint 100 fiatal vett részt a Dániel Központ programjaiban.

 

Azóta, hogy a Dániel Központ megnyitotta kapuit, a Blythswood Románia már az ország több közösségében is tevékenykedik: keresztény értékeket ad tovább, és anyagi támogatást nyújt, hogy változást hozzon az emberek életébe.

bottom of page